Benyák Attila
Hogy ki is vagyok én? – Nem mondhatom azt, nem tudom, mert valamennyire azért ismerem Önmagam ahhoz, hogy megpróbáljam pár mondatban bemutatni.
Benyák Attila vagyok és 1975 márciusában születtem Szentendrén. Úgy sejtem, hogy két énem van: egyfajta művészlélek él bennem, mely sokféle stílusra nyitott, a Kalandor barlangkutatón kívül…
Hantológia
A hókirály birodalmában
Magány terület
Az ifjúság dühe
Hun vagy, Attila?
Szerelemverem
A Pilis hegység barlangvilága
Az ősi Buda kövein
Videóim közül néhány válogatás:
Az írás nem anyagi nyerészkedés, hanem kellemes elfoglaltság…
Az elmúlás felé
Üldözött vad, a rejtekére fut,
Testébe még néhány golyó jut.
Nincs esélye, de csak menekül,
Beborul felette, vagy kiderül?
Eső veri egyre az ablakot,
Odakinn sötét árnyalakok.
Játszanak a gyertyalánggal,
Nem törődve a külvilággal.
Megvadult szíve, űzött lelkét veri,
Szemeibe szöknek most a könnyei.
Visszagondol, sovány múltjára,
Úgy megtérne már, ősei útjára.
Eső veri már az öreg fákat,
Vadul a sötétségben vágtat.
A holddal felhők játszanak,
Ők ketten, szemben állnak.
Szabadnak hitted magad,
De mégsem vagy szabad!
Itt a gyilkosod, nincs menekülés,
Dörren a fegyver, és villan a kés…
Az élők, világa már nem kell neked,
Egy mérlegre teszed már, fel az életed.
Nem akarsz, soha többé, menekülni,
Győztesen innen, nem fogsz kikerülni.
Eső hozza az őrült szelet,
Az éjszakában sárga szemek.
Fegyver szól, és folyik a vér,
A halál foga a testedbe tép!
Szabadnak hitted magad,
De mégsem vagy szabad!
Itt a gyilkosod, nincs menekülés,
Dörren a fegyver, és villan a kés…
Vadásznak rád,
Nem vigyáznak,
Lépted hiába kísérik,
A sötét árnyak.